2024 március 29

RSS Facebook

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: sharklet
2011. november 30. szerda, 15:31

Az első Sharkletes A320-as felszállás

Végrehajtotta az Airbus repülőgépgyár MSN001-es számú A320-as tesztgépe az első sharkletes felszállását. A sharklet az az Airbus által kifejlesztett új "szárnyvégfül", amely jelentős mértékben javítani képes a repülőgép repülési karakterisztikáját, többek között csökkenti a szárnyvégeken a légellenállást és ezáltal kevesebb üzemanyagot fogyaszt a repülőgép. Ezt az első sikeres felszállást egy komoly berepülési program követi, amely során megvizsgálják a gép repülési paramétereit a sharklettel, hogy ezután kidolgozzák azt a végső szárnyvég kialakítást, amely a legkedvezőbb az A320-as család repülőgépei számára. Ezt követően pedig elkezdődik majd a sharklettel ellátott gép berepülési programjának a második fázisa annak érdekében, hogy az új szárnyvéggel repülő gép megkaphassa a légialkalmassági bizonyítványát.




Az Airbus által kifejlesztett "Sharklet" 2,5 méter magas, s az A320-as gépcsalád új gyártású gépeinek a szárnyvégeire lehet majd felszerelni. Az előzetes számítások szerint a sharklettel ellátott utasszállítóknak mintegy 3,5 százalékkal csökken az üzemanyag fogyasztásuk, ami egyben 700 tonnával kevesebb CO2 kibocsájtást eredményez éves szinten. Ez a szint 200 darab személyautó egy éven át tartó CO2 kibocsájtásának felel meg. Ezen felül az új szárnyvég javítja még a gép repülési tulajdonságait is.

A sharklet alapfelszereltsége lesz az új A320neo repülőgépeknek, amely típusból immár több mint 1500 példányt rendelt 26 légitársaság. A sharklet és az új hajtóműtípus az A320neo-n együttesen mintegy 15 százalékkal csökkenti majd a gép üzemanyag fogyasztását.

Fotó: Airbus

Kategória: Technika
2011. november 24. csütörtök, 16:47

Az első "Sharkletes" Airbus A320-as

Felszerelte az európai Airbus repülőgépgyár a tesztrepülésekre használt A320-asára a "Sharkletnek" nevezett szárnyvégfület. Az Airbus által kifejlesztett "winglet" révén csökken a repülőgép üzemanyag fogyasztása és javulnak a repülési karakterisztikák. Az MSN001-es számú géppel napokon belül elkezdődnek a tesztrepülések, amelyeken azt vizsgálják, hogy miként befolyásolja a Sharklet a gép repülési paramétereit.

Fotó: Airbus

Kategória: Technika